Mivel is kezdhetné a fül-orr-gégész a hallással kapcsolatos oldalakat, ha nem ezzel a szép, Svédországban kibocsátott bélyeggel. A hallás élettanával kapcsolatos kutatásaikért Nobel díjjal elismert két magyar tudós, Békésy és Bárány neve meglehetősen keveset szerepel Magyarországon.

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Édesapja diplomata, így iskoláit – apja kiküldetései miatt – Münchenben, majd Konstantinápolyban, a jezsuita iskolában végezte. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban (1910–1911) és Zürichben (1911–1915) folytatta. 1916-tól a Berni Egyetemen vegyészetet tanult, a Budapesti Egyetemen az Eötvös tanítvány Tangl Károly professzor mellett 1923-ban doktorált fizikából.
1924-ben munkát vállalt a Postakísérleti Állomáson, az egyetlen jól felszerelt laboratóriumban, két év megszakítással egészen 1948-ig az Állami Postakísérleti Állomáson dolgozott , ahol távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habilitált, 1940-ben  kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. 1946-ban Svédországba utazott, a Karolinska Intézetbe, hogy a füllel kapcsolatos kutatásait folytassa. Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával. Bebizonyította, hogy a csigában a hang érzékelésekor nem szabályos állóhullámok alakulnak ki, hanem egy - ma úgy mondanánk: nem lineáris - hullám halad végig, amelynek amplitúdója a frekvenciától függően a mintegy 30 mm hosszú járat más-más helyén éri el maximumát. Azt is megmutatta, hogy e hullám csak a gyújtó szerepét tölti be a hangérzetet közvetítő idegsejtek működésében, melyhez az energiát a csigában elektrokémiai források szolgáltatják. Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások jelentős részét, amelyekért végül is Nobel-díjat kapott 1961-ben,  Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében. Az Egyesült Államokban kiszélesítette kutatási területét: a látás és általában minden érzékelés közös tulajdonságait, például az úgynevezett oldalirányú gátlást tanulmányozta.
1947-ben az Egyesült Államokba utazott, és ott 1966-ig a Harvardon dolgozott. Miután laboratóriuma leégett a Hawaii Egyetem meghívását fogadta el 1966-ban, itt dolgozott 1972-ben bekövetkezett haláláig. ( Wikipédia )

 

Bárány Róbert (Bécs, 1876. április 22. – Uppsala, 1936. április 8.) magyar származású Nobel-díjas  osztrák orvos, egyetemi tanár.

Várpalotai zsidó családból származott. Édesapja, Bárány Ignác még fia születése előtt vándorolt ki Bécsbe. Bárány Róbert már Bécsben született, s bár a sors sok helyre sodorta, a magyar tudományos élettel soha nem volt intézményes kapcsolatban. Orvosi oklevelét szülővárosában szerezte, majd belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, ahol 1909-től docens volt. ( Wikipédia )

Egy egyszerű klinikai tapasztalat terelte figyelmét a belső fülben  rejtőző egyensúlyszervre. Betegeinél sokszor végzett fülöblítést, melynek során a páciensek gyakran elszédültek. Kiderült, hogy szédülésük az öblítő folyadék hőmérsékletével függött össze. Langyos vízzel öblítve nem szédült el a beteg, míg hideg, illetve túl meleg vízzel öblítve szédülés jelentkezett. Ennek magyarázata az, hogy a belső fül ívjárataiban keringő lympha hőmérséklete körülbelül 37 °C. Ez a folyadék hőmérséklet-változásokra áramlani kezd és hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést vált ki. Ezzel tulajdonképpen a testhelyzetünkről való tájékozódás szenved zavart, és ezt jelzi a szemgolyók rezgése (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg, és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. Hiánya kóros jellegű, mivel a fülben zajló beteges (főleg gyulladásos) folyamatok ívjáratokra terjedését jelzi. Az élettani folyamat összefügg a tengeri betegség jelenségével is. Nobel-díjat  is a füllel és az egyensúlyérzékeléssel kapcsolatos munkásságáért kapott 1914-ben: az elismerést a " vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért" ítélték oda. ( Wikipédia )

Az I. világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos, a fül-orr-gégészet vezetője, 1915-ben hadifogolyként orvosi szakmai felügyelő volt. Orosz fogságba került, ahol súlyos betegség döntötte le lábáról. Gyakorlatilag Nobel-díjának köszönheti életét, ugyanis 1916-ban a svéd kormány közbenjárására szabadult ki.
Visszatért szülővárosába, ahol azonban nem maradhatott: kollégái még tudós voltát is kétségbe vonták, nem engedték professzori székhez jutni és etikai vétségben is elmarasztalták. Svédországba távozott, ahol 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Világháborús tapasztalatai alapján kidolgozta a friss lövési sérülések sebészeti ellátási módszereit, valamint műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására. ( Wikipédia )

A Nobel-díj-on túl munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel is elismerték, így Politzer-díjjal (Boston, 1912), Guyot-díjjal (Groningen, 1914), a svéd Orvostársaság Jubileumi Érmével (1925).
Bárány egész munkássága tulajdonképpen a fülészet és az ideggyógyászat határterületén zajlott. Leszármazottai közül számos orvos került ki. Egyik unokája, Anders Bárány a fizikusi pályát választotta, és a fizikai Nobel-díj bizottságának titkáraként számos kitüntetés odaítélési folyamatának lehetett részese. ( Wikipédia )