Telefonos bejelentkezés +36-30-266-0853

Allergia csodagyógyszer

Augusztus vége, reggeli készülődés a reptéren. Hétágra süt a nap, már jó meleg van. Egyszercsak szememet elönti a könny, egyre jobban viszket, de viszket a torkom is, konkrétan a lágyszájpadom, legszívesebben benyúlnék jól megvakarni, és már tele is az orrom, mindjárt itt a tüsszögési roham, megtámadott az allergia. Még zsebkendő sincs nálam, egyszerűen nincs rá szükségem, kivéve ezt az augusztus végi allergiás időszakot, most már szinte minden évben. Hát igen, elfelejtettem befújni a nasal steroidot, pedig attól akár két-három napra is rendben vagyok A Prick teszt persze negatív, pedig ez biztos allergia. Nem panaszkodhatok, mert aztán rögtön megkapom, hogy orvos, pláne fül-orr-gégész, gyógyítsd magad. Telik az idő a starton, már dél elmúlt, végre valaki elcsavar. Bekászálódok a gépbe, instrukciók, kabin check, kilövés. QNH 530, szépen ejtőernyőzik le a kötélvég, startról semmi, féklap zárva, biztosítva és már ott is az emelés, 200 méterrel feljebb már 3-as, teljes körön. Látom ám, hogy lövik alám a többi gépet szép sorban. Koppanok a plafonon, kiveszem  egyenesbe, hamarosan már alattam az M1-MO csomópont, tekerek, újabb plafon, irány Biatorbágy a tó, már alattam is a viadukt, "csókolom Matuska bácsi, akkor most már tekerhetek feljebb?"  Végre, 1800 QNH. Most már ráérek kicsit körbenézni, hűvös finom levegő áramlik be a szellőzőn a kabinba, szinte el sem hiszi az ember, hogy lent 33 fok van. Most veszem csak észre, az orrom teljesen kidugult, se a szemem, se a torkom nem viszket már, teljesen jól vagyok, allergia volt, nincs. Telik az idő. Benne vagyunk már jól a délutánban, nagyon igyekszem, de mégis adom le a magasságot. Visszalépcsőzöm a légtereket, leszállás, megint nincs meg az öt óra. De azért jól vagyok, még mindig. Azt hiszem megtaláltam az allergia egyetlen, mellékhatás nélküli gyógyszerét. Hej, ha valaki felírná nekem térítésmentes receptre ezt a csodagyógyszert mindennapi használatra.

Fül-orr-gégészet, gyermek fül-orr-gégészet rendelő

Akkor először is egy kis matematika. Ma már elfogadhatalan, hogy egy fül-orr-gégész, de beszélhetünk bármilyen más orvosi szakmáról, korábban fáskamraként vagy garázsként szolgáló szuterénben alakítsa ki rendelőjét, de az sem működik, hogy a családi fészek egy félreeső sarkában legyen a "rendelő", ezt ma már sem a betegek, sem az engedélyező hatóságok nem tolerálják. Manapság egy rendelőnek alkalmas budai ( XI., XII., II., III.,I. kerület, más nem igazán jöhet szóba ) átlagos 60-80 négyzetméteres új lakás, vagy felújított régi lakás min. 30 millió, a fül-orr-gégészeti kéziműszerek, sterilező, mikroszkóp, modern több motoros computerizált vizsgálószék, endoszkópok, elektronikus műszerek, nagyméretű képi megjelenítők, audiológia minimálisan 20 millió forint, összesen 50 millió. Ne számítsuk ebbe bele, a sok beteg által elvárt reprezentatív belső építészeti kialakítást, a vendégparkolókat ( kültéri kb.600 ezer Ft/db., teremgarázs 3-3,5 millió Ft/db ) mert ugye a felkapott belbudai helyeken mindenhol fizetős a parkolás és még úgy sem biztos, hogy kapunk szabad helyet. Van tehát 50 millió forintunk, ha ezt a bankba akár csak havi ismétlődő lekötésre tesszük, mai kamatszinten közel 300 ezer Ft nettó havi jövedelmet realizálunk, ezért a kisujjunkat sem kell megmozdítani.  Na most akkor kérdezem, hogy ki az az őrült, aki ezek után fül-orr-gégészeti rendelő, egyáltalán orvosi magánrendelő kialakítására vállalkozik? Hát nem vagyunk sokan, és a jövőben senki ne is számítson a kínálat ilyetén bővülésére. Ne számítsuk ide azokat a kollégákat, akik bérelt rendelőben heti néhány órát rendelnek, senki nem gondolja komolyan, hogy a fülfájós vagy egyéb fül-orr-gégészeti kellemetlenség miatt türelmét vesztett beteg majd egy hetet fog a magán fül-orr-gégészetre várni. Elég gyakran érkeznek hozzám valamely reprezentatív budai magánklinika fül-orr-gégészetét a szó szoros értelmében "megjárt"  betegek. A kifizetett borsos 25-30 ezer forintos összegért nevetséges semmi ellátást kaptak, mogorva "SZTK"-s benyomást keltő orvostól. Igen, de mire is költik a több tízezer forintot?  A befektető profitjára, a felvett hitel törlesztésére, a managerek fizetésére és juttatásaira, a recepciós pult mögött unatkozó szőke szépség bérére, akinek, ha van is egészségügyi képzettsége, büdös volt az ágytálazás a belosztályon. Szegény alkalmazott fül-orr-gégész kolléga meg kap jó esetben 1-2 ezer forintot betegenként, és még csodálkozunk, hogy ugyanolyan képet vág hozzá, mint amikor délelőtt az SZTK-ban "aprítja" a betegeket, persze senki ne gondolja, hogy a több tízezres vizitet számlázó "klinikáknál" az utcán tolong a sor vége.

5. oldal / 5

Online időpontfoglalás

Térkép Budapest XI. ker. Andor u. 24-28./C

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink - Fül-orr-gégészeti magánrendelés

Rendelőnkben teljes körű fül-orr-gégészeti vizsgálatot végzünk. Betegek fogadása minden nap, csak előzetes telefonon történő időpont egyeztetés alapján.

  • Computeres objektív hallásvizsgálat
  • Teljes fül-orr-gégészeti vizsgálat
  • Arcüreg ultrahang vizsgálat
  • Gyerekfülészeti hallásvizsgálat
  • Endoszkópos fül vizsgálat
  • Mikroszkópos fül vizsgálat
  • Audiometriás hallásvizsgálat
  • Teljes körű ultrahangos vizsgálat
Go to top